Mi is megyünk az Artemis-1-gyel!

EK-s dózismérőkkel a fedélzetén, a NASA Artemis programjának első küldetésében hétfő délután indul Hold körüli útjára az Orion űrhajó az SLS-rakéta orrkúpjában.


IDA projektértekezlet az EK-ban

Hosszú idő után végre ismét személyes – pontosabban hibrid – konzorciumi megbeszélésre kerülhetett sor a legfontosabb ESA projektünk kapcsán.


Bay Zoltán-díj

Bay Zoltán-díjban részesült Deme Sándor, az Energiatudományi Kutatóközpont külső munkatársa, melyhez szívből gratulálunk!


Lányok Napja 2022

Kollégánk, Strádi Andrea is előad az idei Lányok Napja pályaorientációs napon!


EK/REMRED prezentáció az ENSZ Világűrbizottság ülésén

Űrdozimetria – Magyar Innovációk címmel tartott előadást Zábori Balázs az ENSZ COPUOS Tudományos és Technikai albizottságának ülésén.


Új fázisába lépett a HUNOR – Magyar Űrhajós Program!

A HUNOR program tudományos és technológiai tartalmának kibontása és megvalósításának koordinációja az Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriumának a feladata.


Hamarosan megnyílik az Álmok Álmodói 20 kiállítás!

A világra szóló magyar innovációk között felfedezhetjük a Pille és a TRITEL sugárdózismérő űrállomás fedélzeti műszereket és az IDA makettjét is!


ELTE kari fizikai TDK 2021 – 2. helyezés

Malatinszky Adél Klára az ELTE idei kari fizikai TDK konferencia Statisztikus-, Orvosi- és Biofizika szekciójában második helyezést ért el! Eredményéhez gratulálunk!


Irány a Hold körüli űrállomás!

Az EK Űrkutatási Laboratóriuma – a REMRED Kft.-vel közösen – az Európai Űrügynökség (ESA) nyílt versenypályázatán nyerte el az IDA kísérleti sugárzásmérő rendszer fejlesztését a Gateway űrállomás fedélzetére.


Crew-3 DOSIS-3D / CosmicKiss

Dózismérőink indulnak ismét a Nemzetközi Űrállomásra!
 


A RadMag első küldetése

2021. augusztus 17-én, magyar idő szerint hajnali 3:47 órakor sikeresen elindult az európai Vega hordozórakéta VV19 küldetése, fedélzetén a RadMag első változatával.


Laborunk a H-SPACE 2020 nemzetközi űrkonferencián

Idén immár hatodik alkalommal került sor a H-SPACE 2020 nemzetközi űrkonferenciára, amelyen laborunk is képviseltette magát.


International Day of Women and Girls in Science

Ma van az 'International Day of Women and Girls in Science' amit annak érdekében hirdetett ki az ENSZ, hogy felhívja a figyelmet a nemek tudományos világban való kiegyensúlyozására.


Újabb sikeres küldetés a DOSIS-3D kísérletsorozatban

Ma délelőtt tértek vissza a Nemzetközi Űrállomás 61. expedíciójának űrhajósai  Alexander Szkvortszov (Roscosmos), Christina Koch (NASA) és Luca Parmitano (ESA). Sok más tudományos eszköz mellett a DOSIS-3D detektorait is magukkal hozták, lezárva ezzel a 201 napos küldetést, amely sorozatban a tizenötödik mérési periódus volt a nemzetközi együttműködésben végzett sugárzás monitorozási kísérletben.


Magyar Űrkutatási Szimpózium Berlinben

Magyarország Berlini Nagykövetsége 2019. november 5-én, a Berlini Tudomány Hete és a Magyar Tudomány Napja alkalmából űrkutatási szimpóziumot rendezett Berlinben.


Csoportunk a 2019. évi Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson

A világ legjelentősebb nemzetközi űrkutatási konferenciájának 2019-ben Washington D.C. adott otthont, ahol csoportunk is képviselte magát.


Csoportunk az idei Űrkutatás Napján

Október 17-én az MTA Székházban került megrendezésre az 2019. évi Űrkutatás Napja a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) szervezésében, ahol csoportunk eredményei is bemutatásra kerültek.


Látogatás laborunkban a Nemzetközi Világűrhét alkalmából

A BME Egyetemi Kozmosz Kör idén szeptemberben elindult workshop-sorozatának múlt hét pénteki állomása űrkutatási laboratóriumunk volt. A látogatást a Kozmosz Kör az ENSZ Világűrhét keretében szervezte.


Az Európai Űrügynökség 3. Űroktatási Szimpóziuma

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Symposium on Space Educational Activities (SSEA) nemzetközi platformot biztosítva hallgatóknak és oktatóknak, hogy nemzetközi szinten bemutathassák az űroktatási tevékenységeiket középiskolai és egyetemi szinten is.


Csoportunk részvétele a legrangosabb nemzetközi űrdozimetriai találkozón

24. alkalommal rendezték meg a Workshop on Radiation Monitoring for the International Space Station (WRMISS) elnevezésű szakmai találkozót szeptember 3. és 5. között, ezúttal Athénban.


Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a D3S-RadMag projektben

Az Európai Űrügynökség (ESA) az űridőjárás változásainak megfigyelésére egy szétosztott detektorhálózatot kíván létrehozni (Distributed Space weather Sensor System, D3S). Csoportunk legújabb fejlesztése, a D3S-RadMag műszer a rendszer egy kiemelt műszeregyüttese lehet a jövőben.


Jelentkezés az űrkutatási sátorból

A Magyar Rendvédelmi Kar idei családi napján a KKM Űrkutatásért és Űrtevékenységért Felelős Főosztály külön űrkutatási sátorral vehetett részt, ahol az MTA EK Űrdozimetriai Kutatócsoport, illetve Űrkutatási Laboratórium is képviseltette magát. Pille, Farkas Berci, Rosetta Philae, Masat-1, SMOG-1 és még sok egyéb érdekesség várta a látogatókat.


Magyar Űrkutatási Fórum 2019

Az idei Magyar Űrkutatási Fórumon csoportunk tagjai is beszámoltak a legfrissebb fejleményekről, eredményeikről.


Lányok Napja

"Egy nap, amikor az ország legjobb vállalatai, egyetemei és kutatóintézetei engednek bepillantást a kulisszák mögé." Idén már az MTA EK Űrkutatási Tesztlaboratóriuma is kivehette ebből részét!


Kövesd nyomon az ESEO műholdat!

http://eseo.ddns.netAz Európai Űrügynökségnek és sok-sok rádióamatőr lelkes és alázatos munkájának köszönhetően most már bárki nyomon követheti, merre is jár az ESEO műhold és milyen adatokat lehet kinyerni az automatikus rádióüzeneteiből („beacon” jeleiből).


Gyorshír: Az ESEO végre beüzemelés alatt!

Izgalmas hetek-hónapok után az Európai Űrügynökség megerősítette, hogy az ESEO diákműhold létfontosságú alrendszerei rendben működnek, a műhold fogadja a parancsokat és elkezdődött az alrendszerek beüzemelése.


Újabb részletek a MARE kísérletről

Korábban már beszámoltunk róla, hogy új űrhajójának első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésére csoportunk passzív detektorait is magával viszi a NASA. A fantomokról, amelyekben a sugárzás dózisát és összetételét fogjuk mérni nem rég újabb információk láttak napvilágot.


Elérkeztünk az első mérföldkőhöz a D3S-RadMag projektben

Az Európai Űrügynökség (ESA) az űridőjárás változásainak megfigyelésére egy szétosztott detektorhálózatot kíván létrehozni (Distributed Space weather Sensor System, D3S). Csoportunk legújabb fejlesztése, a D3S-RadMag műszer a rendszer egy kiemelt műszeregyüttese lehet a jövőben.


Az ESEO küldetésről a tavalyi utolsó MANT Űrakadémia Klubon

Pár évvel ezelőtt a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Space Generation Advisory Council (SGAC) Űrakadémia Klub néven rendezvénysorozatot indított el, amelyre elsősorban a 18-35 év közötti korosztályt várják. A legutóbbi eseményre 2018. december 13-án került sor az ELTE északi tömbjében, ahol második előadóként Erdős Boglárka, csoportunk tudományos segédmunkatársa ESEO, az Európai Űrügynökség Diákműhold programja címmel tartott előadást.


Kritikus mérföldkőhöz érkeztünk a RADCUBE programban

A RADCUBE műhold program a tervezési fázis végéhez érkezett, melynek során egy teljes és végleges, gyártásra alkalmas műhold tervet kellett az ESA számára elkészíteni. A projekt kritikus tervezési felülvizsgálatára 2018. december 10-11. között az ESA noordwijk-i központjában került sor, Hollandiában.


Gyorshír: Bekapcsolt az ESEO!

Az ESEO bolognai diákok által vezetett műholdirányító központja sikerrel vette a műhold jeleit! Az ESEO 2018. december 3-án közép-európai idő szerint 22:21-kor kezdte el az adást, nem sokkal a rakétáról való leválást követően. A kapott telemetriai adatok előzetes vizsgálata alapján azok rendben vannak.


Gyorshír: Az ESEO műhold a világűrben!

A mai napon, magyar idő szerint 19 óra 34 perckor sikeresen elstartolt a SpaceX Falcon 9 SSO-A küldetése a Vandenberg Légitámaszpontról. A rakéta hasznos terheinek egyike az Európai Űrügynökség (ESA) oktatási irodájának programja keretében megvalósuló európai diákműhold, az ESEO, illetve fedélzetén az ESEO-TRITEL!


Gyorshír: Az ESEO műhold megérkezett az Egyesült Államokba – Az ESEO hallgatók utoljára láthatták a műholdat az ESTEC-ben!

Október 18-án, Noordwijk-ban került megrendezésre az ESA Academy szervezésében az ESEO Integration and Assembly workshop, mely keretében a műholdon dolgozó diákok bepillantást nyerhettek a felbocsátást megelőző utolsó tesztekbe. A műhold másnap már útra is kelt Amerikába és jelenleg a kaliforniai Vandenberg Légitámaszponton várja a folytatást!


Gyorshír: Javában folynak az ESEO műhold termovákuum-tesztjei Noordwijkban

A közel két hét hosszúságú termovákuum-tesztek már javában folynak az Európai Űrügynökség hollandiai székhelyű technológiai központjában, az ESTEC-ben!


Az ESEO program végfázisa

Az ESEO (European Student Earth Orbiter) műhold repülő példányának integrációja – fedélzetén a TRITEL műszer egy módosított változatával – a SITAEL olasz űripari cég gondozásában sikerrel lezárult a nyár folyamán. Ha sikeresen zárulnak a végső tesztek, akkor a műhold október utolsó hetében indulhat útnak Amerikába, hogy egy Falcon 9-es rakétával elindulhasson a világűrbe november közepén!


Tudományok Fővárosa 2018

Az idei Tudományok Fővárosa rendezvényre 2018. szeptember 23-án a budapesti Akvárium Klubban került sor, ahol a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja is bemutatkozott. A látogatók csoportunk tevékenységével is megismerkedhettek.


Meghívást kaptunk a NASA ORION EM-1 Hold körüli küldetésben való részvételre!

A NASA új űrhajójának első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésére legkorábban 2019 végén kerül sor. Passzív dózismérő detektoraival csoportunk is meghívást kapott a programban való részvételre!


ESEO-TRITEL műhold integráció

A TRITEL kozmikus sugárzás dózisát és jellemzőit mérő műszer ESEO (European Student Earth Orbiter) műholdra szánt példányának fejlesztése a végső stádiumához érkezett.


RADCUBE – ESA látogatás

A RADCUBE műhold program a tervezési fázis végéhez közeledik, amely végén egy teljes és végleges, gyártásra alkalmas műhold tervet kell az ESA számára elkészíteni. Július 16-17-én látogatást tettek Budapesten az ESA részéről a projektet felügyelő szakértők.


Gyorshír: Az új Pille kiolvasónkat sikeresen beüzemelték a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén!

A Szojuz MSz-09 űrhajó, fedélzetén az 56. számú ISS küldetés űrhajósaival és az új Pille rendszerrel 2018 júniusában sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz. Az imént kaptuk a hírt, hogy az új rendszer bekapcsolása sikeres volt, a régi és az új rendszer közötti összemérések sorozata pedig megkezdődött.


A Kínai Népköztársaság Nagykövetsége tudományos attaséjának látogatása űrkutatási tesztlaboratóriumunkban!

Hongmei Lei, a Kínai Népköztársaság Nagykövetségének tudományos attaséja tett látogatást az MTA EK űrkutatási tesztlaboratóriumában, ahol a lehetséges jövőbeli együttműködésekről egyeztettünk.


Johann-Dietrich Wörner, az ESA főigazgatójának látogatása űrkutatási tesztlaboratóriumunkban!

Az Európai Űrügynökség főigazgatója, Johann-Dietrich Wörner tett látogatást az MTA EK űrkutatási tesztlaboratóriumában, mielőtt megnyitotta az ESA új Üzleti Inkubátor Házát az MTA Wigner FK-ban.


Beszámoló a „GRINGAUZ 100: PLASMAS IN THE SOLAR SYSTEM, 2018” tudományos konferenciáról

2018. június 13-15. között nemzetközi tudományos konferenciát rendeztek Moszkvában Konstantin J. Gringauz világhírű plazmafizikus professzor születésének 100. évfordulójára. Gringauz professzor kutatócsoportunk történetére is jelentős hatással volt.


Virtuális dózistérképezés túra az ISS Columbus moduljában

A Német Repülési és Űrkutatási Központ és a ThinkSpace Consulting jóvoltából most már a Nemzetközi Űrállomáson barangolva nézegethetjük a DOSIS-3D (közte csoportunk) dózismérőinek mérési adatait.


Az ausztriai űregyüttműködési napokról jelentkezünk

Június 7-8-án tartják az ausztriai űregyüttműködési napokat a bécsújhelyi Alkalmazott Tudományok Egyetemén, amelyen kutatócsoportunk is képviseltette magát.


Egy újabb történelmi start Bajkonurból – Már a harmadik Pille rendszer indul el hamarosan a Nemzetközi Űrállomásra (ISS)

Az 56. számú ISS küldetés a tervek szerint 2018. június 6-án indul Bajkonurból, fedélzetén Serena Auñón-Chancellor a NASA, Alexander Gerst az Európai Űrügynökség (ESA) és Szergej Prokopjev az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz űrhajósával, valamint a kutatócsoportunk által fejlesztett és elkészített Pille dózismérő rendszerrel. 


Izgalmas beszámoló az Európai Űrügynökség májusi oktatási kurzusáról

Az ESEO - Ladybird Guide to Spacecraft Operations Training Course  egy az ESA Academy által szervezett, diákoknak szóló intenzív kurzus, ahol betekintést nyerhetünk az űreszközök üzemeltetésének végzetes kihívásaiba, illetve egy küldetés megtervezésével és szimulációjával „élesben” is gyakorolhatunk.


Sokoldalú orosz-magyar űrkutatási együttműködés

Az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Problémák Intézete, valamint az S.P. Koroljov RKK Enyergija űripari vállalat szakértői tettek látogatást intézetünkben.


Pille 40 – a legismertebb hazai űrműszer születése

A történet egy telefonhívással kezdődött. A szovjet kollégák a felől érdeklődtek, hogy lehetséges volna-e, hogy az első magyar űrhajós repülésére egy fedélzeti termolunineszcens dózismérő rendszert kifejlesszünk.


Az Európai Űrügynökség oktatási szimpóziumáról jelentkezünk az űrhajózás világnapján

Tegnap nyitották meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az Európai Űrügynökség második űroktatási szimpóziumát (SSEA). Kutatócsoportunk és ESEO-TRITEL egyetemi hallgatói csapatunk is képviselteti magát a rendezvényen. 


Űrkutatási tesztlaboratóriumunk megnyitójának TV, rádió és sajtóvisszhangja

Űrkutatási tesztlaboratóriumunk megnyitója a múlt héten komoly sajtóvisszhangot kapott. Számos országos és kereskedelmi tévéadás adott hírt az eseményről és több országos napilap, hírportál és rádióadó is közölt interjút munkatársainkkal. 


Ma tartottuk űrkutatási tesztlaboratóriumunk sajtótájékoztatóval egybekötött hivatalos megnyitó ünnepségét!

Űrkutatási célú komplex tesztelő laboratórium nyílt ma meg ünnepélyesen az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjában. A rendezvényen köszöntőt mondott Horváth Ákos, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója, Pócza András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Infokommunikációs Szabályozási és Szervezési Főosztályának űrkutatásért felelős főosztályvezetője, Hirn Attila, az MTA EK Űrdozimetriai Kutatócsoport vezetője, valamint Zábori Balázs, az MTA EK Űrkutatási Laboratórium műszaki felelőse.


Az első külföldi megrendelésre végzett tesztünk! – Astronika RADCUBE árbócmechanizmus termikus tesztek

Az Astronika lengyel űripari cég fejleszti a RADCUBE küldetéshez a mágneses tér mérés során szükséges árbócmechanizmust, mely a műhold struktúrán kívül is lehetővé teszi mérések elvégzését. 


Gyorshír: A Pille dózismérő a június 6-i startra készen áll!

Nem rég kaptuk a hírt az S.P. Koroljov Enyergia orosz űripari vállalat munkatársaitól, hogy az új Pille kiolvasó Moszkvában sikeresen átment a végső átadási teszteken.


Újabb passzív sugárzásmérő detektoros publikációnk jelent meg

Passzív sugárzásmérő detektorok kalibrálásával kapcsolatos vizsgálataink bemutatása jelent meg nemrégiben a Nuclear Instruments and Methods in Physics Research, A című szakfolyóiratban. A főbb eredményeket itt is közreadjuk.


A RADCUBE projekt első kiemelkedő mérföldköve

A RADCUBE hazai űridőjárás kutató mikroműhold (CubeSat) küldetés 2017 decemberében érkezett el első komolyabb mérföldkövéhez, a PDR (Preliminary Design Review) felülvizsgálathoz.


Csoportunk legfrissebb űrdozimetriai vonatkozású hírei

A TRITEL űrdozimetriai célú teleszkóprendszer már két hónapja folyamatosan üzemel a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén. Az ESA DOSIS-3D kísérletsorozat tizenegyedik küldetésének passzív detektorai két nappal ezelőtt érkeztek vissza; a soron következő detektor csomagok pedig már a holnapi felbocsátásra várnak!


Elhunyt a Pille búra dózismérők fejlesztője

Fehér István vegyész, a KFKI korábbi Sugárvédelmi Osztályának megszervezője és egyben vezetője, az első Pille termolumineszcens űrdozimetriai rendszert fejlesztő csapatának vezetője 2017. október 17-én váratlan hirtelenséggel elhunyt.


A TRITEL dózismérő rendszer új központi egysége indul a Nemzetközi Űrállomásra

A tervek szerint 2017. október 12-én indul Bajkonurból a Progressz MSz-07 (ISS #68P jelű küldetés) a Nemzetközi Űrállomásra fedélzetén a TRITEL háromtengelyű sugárdozimetriai célú teleszkóp új központi egységével.


Gyorshír: Ma újabb dózismérő csomagjaink indulnak a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére!

A mai napon a Szojuz MS-05 űrhajó fedélzetén Paolo Nespoli, az Európai Űrügynökség (ESA), Szergej Rjazanszkij, a Roszkozmosz, valamint Randy Bresnik, a NASA űrhajósa és számos kísérleti eszköz mellett az MTA EK dózismérői is útnak indulnak Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére.


Az Európai Űrügynökség elismerése a Rosetta programban való kimagasló munkáért

Az Európai Űrügynökség (ESA) három kollégánknak is névre szóló oklevelet adott a Rosetta üstököskutató programban való hozzájárulásukért és az abban végzett kiváló munkájukért.


Újabb Pille és TRITEL repülő példányok átadása

Gennadij A. Smatov és Igor D. Szturov az RSC Enyergia cég szakemberei, valamint Raisza V. Tolocsek, az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Problémák Intézetének munkatársa tett május 16-19. között látogatást kutatócsoportunknál. 


Újabb mérési eredmények a Nemzetközi Űrállomásról - A "PHOENIX" kísérletsorozat

A "PHOENIX" program 2014-ben indult az Orosz Tudományos Akadémia (OTA), a szintén orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség és a Moszkvai Mérnökfizikai Intézet vezetésével, illetve az OTA meghívására az MTA EK Űrdozimetriai Kutatócsoportjának részvételével. A kísérletsorozat céllal, hogy biológiai minták sugárérzékenységét vizsgálják űrbéli körülmények között, nyomon követve a genetikai állományban bekövetkező változásokat és a túlélési statisztikát. Lévén az űrben lényegesen nagyobb terhelésnek van kitéve az élő szervezet, mint a Földön, ezért a projekt eredményei jelentős mértékben hozzájárulhatnak az űrutazók egészségének védelmére irányuló kutatásokhoz. Ezzel kapcsolatban a napokban jelent meg egy-egy cikk a Radiation Measurements és a Journal of Physics folyóiratokban.


Csoportunk munkatársa tart előadást a február 23-i Űrakadémia Klubon

Pár évvel ezelőtt a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Space Generation Advisory Council (SGAC) Űrakadémia Klub néven rendezvénysorozatot indított el, amelyre elsősorban a 18-35 év közötti korosztályt várják. A következő eseményre 2017. február 23-án a Csodák Palotája Playbarban kerül sor, ahol Dr. Strádi Andrea, csoportunk tudományos munkatársa Sugárzó kozmikus veszélyek biztonságos megfigyelése – űrdozimetria és ami mögötte van címmel tart előadást.


Elindult hivatalos oldalunk!

Örömmel tudatjuk, hogy elindult csoportunk hivatalos oldala! A Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont Űrdozimetriai Kutatócsoportja Magyarország egyik legrégebbi, űreszközöket fejlesztő tudományos műhelye.