Hírek
A RADCUBE hazai űridőjárás kutató mikroműhold (CubeSat) küldetés 2017 decemberében érkezett el első komolyabb mérföldkövéhez, a PDR (Preliminary Design Review) felülvizsgálathoz. Ennek keretében a fejlesztés B2 fázisát zártuk le, melyben a RadMag mérőműszer és a teljes RADCUBE műholdküldetésre és tervezésre vonatkozó követelményeit kellett véglegesítenünk, az előzetes gyártási tervdokumentációt kidolgoznunk. A felülvizsgálatot az Európai Űrügynökség által felállított, űrtechnológiai és űrkutatási szakértőkből álló bizottság végezte el a leadott dokumentáció alapján. A személyes találkozóra 2017. december 11-12. között került sor az Európai Űrügynökség (ESA) tudományos és technológiai központjában (ESTEC) Hollandiában. Az ülés végén az ESA sikeresnek ítélte a találkozót és a felülvizsgálatot, melynek végső lezáráshoz csak pár apróbb javítást kértek a dokumentációban, melyet 2018 januárjában kellett leadnunk. Ezt követően a projekt a C fázisba léphet, melynek a végére a végső, gyártási tervdokumentációval kell majd rendelkeznünk, felkészülve a mérnöki és repülő modell gyártására.
Csoportkép a projekt résztvevőiről az ESA technológiai központjában, balról jobbra: Dominik Nolbert (Astronika sp. z o.o.), Marta Tokarz (Astronika sp. z o.o.), Giovanni Santin (ESA), Zábori Balázs (MTA EK), Hirn Attila (MTA EK), Várhegyi Zsolt (C3S Kft.), Marosy Gábor (C3S Kft.), Johan Vennekens (ESA), Roger Walker (ESA), Petteri Nieminen (ESA)
![]()
RadMag mérőműszer az előzetes tervek alapján
Zábori Balázs
RadMag fejlesztés projektvezető
A RadMag fejlesztése az ESA GSTP 6.3 RADCUBE program keretében valósul meg (szerződésszám: 4000120860/17/NL/GLC/as; alváll. szerződésszám: 20170630_RCU_MTA_EK_SubCo_i1.0).

