Hírek
2018. június 13-15. között rendezték meg Moszkvában, az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetében (RAN IKI) a „GRINGAUZ 100: PLASMAS IN THE SOLAR SYSTEM, 2018” nemzetközi tudományos konferenciát, megemlékezve Konstantin J. Gringauz világhírű plazmafizikus professzor, az intézet korábbi vezető munkatársa születésének 100. évfordulójáról.
![]()
Konstantin J. Gringauz professzor születésének 100. évfordulója alkalmából tartottak konferenciát Moszkvában (Képek: IKI/RAS)
Gringauz professzor a szovjet-orosz és nemzetközi űrkutatás ikonikus alakja, az űrkutatás egyik pionírja volt. Kezdetben a rádióhullámok ionoszférában való terjedésével foglalkozott. 1947-től együtt dolgozott Szergej Koroljovval, a szovjet rakéták és űreszközök világhírű főkonstruktőrével. 1948-tól részt vett a V-2 rakétákkal végzett, úttörő fontosságú ionoszféra-mérésekben. 1957-ben javaslatára és vezetésével készítették a Szputnyik-1 rövidhullámú rádióadóját. Nevéhez fűződnek az első, nagy magasságban végzett ionsűrűség-mérések (Szputnyik-3; 1958), a napszél (Luna-1, -3) és a Föld plazmaszférájának (Luna-2, Venyera-1) 1959-ben történt felfedezése, melyekért 1960-ban Lenin-díjban részesült. Az 1965-ben alapított Űrkutatási Intézetben laborvezető lett. Munkatársaival először észleltek egy bolygó körül lökéshullámot (Venyera-4, -9, -10, 1967, 1975-76) és fedezték fel a Mars magnetoszféráját (Marsz-2, -3, -5, 1971-73). Vezető kutatója volt a Plazmag műszercsomagnak, mellyel elsőként mérték ki egy üstökös (Halley üstökös) semleges gáz keletkezési rátáját és profilját, az üstökös körüli ion-felhő összetételét, és felfedezték annak ionopauzáját (Vega-1, -2, 1986). Részese volt a Mars plazmarétege felfedezésének (TAUS kísérlet, Fobosz-2, 1989). Életműve elismeréseként nevét egy kisbolygó, valamint a Mars egyik krátere viseli.
Kutatócsoportjának jelentőségét jelzi, hogy az IKI legutóbbi három igazgatóját is munkatársai közül választották. A konferencia fő szervezője utódja, a laborját immár 30 éve továbbvezető Dr. Mikhail Verigin, valamint egykori kollégnője, Dr. Galina Kotova volt. A konferencia egyik védnöke pedig Dr. Gombosi Tamás, az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet (MTA KFKI RMKI) korábbi tudományos főmunkatársa, aki Gringauz professzornál volt aspiráns, és ma a Michigani Egyetem professzora, az MTA levelező tagja, az űridőjárás-kutatás egyik legnevesebb szakértője.
![]()
A konferencia fő szervezője Gringauz professzor utódja, a laborját immár 30 éve továbbvezető Dr. Mikhail Verigin, valamint egykori kollégnője, Dr. Galina Kotova volt
Gringauz professzor és kutatócsoportja már a 70-es évektől szoros munkakapcsolatban állt az MTA KFKI RMKI-val (ma: MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont), illetve az MTA soproni Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetével (MTA GGKI, ma: MTA CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézet). Csoportunk elődje, az 1970-ben alakult Űrelektronikai Csoport kezdetben – a moszkvai Geokémiai és Analitikai Kémiai Kutatóintézettel (GEOKHI) és a prágai Csillagászati Obszervatórummal együttműködve – Interkozmosz műholdakon repülő mikrometeorit detektorokhoz fejlesztett és készített elektronikai egységeket (Interkozmosz-12, -14, -17 műholdak, 1974, -75, -77). Ennek a témának – hazai tudományos érdeklődés hiányában – 1977-ben vége szakadt.
1976-ban egy, az IKI-ben történt látogatást követően új, a csoport tevékenységét évtizedekre meghatározó kooperáció jött létre a plazmakutatás területén: együttműködés az IKI-vel (Gringauz és munkatársai) és a GGKI-val (Bencze Pál és munkatársai), mely később a Grazi Műszaki Egyetemmel (utódjaként az Osztrák Űrkutatási Intézettel) és a lindaui Max Planck Institut für Aeronomie-val (MPAE) bővült. A mérési adatok kiértékelésében, interpretálásában fontos szerepet vállaltak az MTA KFKI RMKI kutatói is. Ennek az együttműködésnek az eredményeképpen – a Csoport által készített fedélzeti műszerek, részegységek révén – a magyar űrkutatás számos nagyjelentőségű űrkísérletnek lett meghatározó részese. A Föld ionoszférájának paramétereit mérték a geofizikai rakétákon (Vertyikál-6, -7, -10; 1977, 1978, 1981) repülő LAM műszerek, a napszél irányeloszlását és energiaspektrumát a Prognóz-7 műhold fedélzetén a D-173B berendezés (1978). Csoportunk tervezte és készítette (a BME közreműködésével) a korábban már említett, a Vega űrszondákon a Halley-üstökösnél mérő (1986) Plazmag töltött-részecske spektrométerek, én pedig az MPAE vendégkutatójaként a Fobosz űrszondákon mérő (1989) TAUS tömegspektrométerek elektronikáját. A világelső mérési eredményekből egy-egy Nature-cikk született. Végül az ezredfordulón csoportunk részvételével készült a ROMAP műszer plazmadetektora, valamint az MTA KFKI AEKI Mérésautomatizálási Laboratóriumának fővállalkozásában született DIM pordetektor, melyekkel a tudomány történetében először végeztek méréseket közvetlenül egy üstökös (67P/Csurjumov-Geraszimenko) magjának felszínén (Rosetta / Philae, 2014). Az eredményeket többek között egy-egy Science-cikkben közölhettük.
![]()
A konferencia helyszínén készült csoportkép, balról jobbra: A konferencia egyik résztvevője, Tátrallyay Mariella (MTA Wigner FK), Gringauz unokája, Kecskeméty Károly (MTA Wigner FK), Gombosi Tamás (Michigani Egyetem), Gringauz lánya, Apáthy István (MTA EK / REMRED)
A sors ajándékának tekintem, hogy – úgyis, mint a konferencia egyik előadásának társszerzője – sok év után újra ellátogathattam az IKI-be, melynek egykor igen gyakori vendége voltam; újra találkozhattam régi kollégáimmal, barátaimmal, és tiszteleghettem egykori munkatársam, mentorom és atyai jóbarátom, Gringauz professzor emlékének.
Apáthy István

