EK/REMRED prezentáció az ENSZ Világűrbizottság ülésén

A Külgazdasági és Külügyminisztérium felkérésére 2022. február 11-én Űrdozimetria – Magyar Innovációk címmel tartott előadást Zábori Balázs, az EK Űrkutatási Laboratórium űrkutatási mérnöke, a HUNOR magyar űrhajós program projektvezetője az ENSZ Világűrbizottság (Committee on the Peaceful Uses of Outer Space, COPUOS) Tudományos és Technikai albizottságának ülésén. A Világűrbizottság az ENSZ egyik legnagyobb bizottsága, amely alapvetően a világűr békés felhasználásával kapcsolatos nemzetközi együttműködés koordinálásával foglalkozik, és amelynek 1959 óta Magyarország is tagja.
 


Előadásában részletesen kitért az EK-nak az Artemis-programban (részvétel a MARE kísérletben és az IDA kísérlet vezetése), valamint a marsi minta-visszahozatali küldetésben (Mars Sample Return mission Earth Return Orbiter, MSR-ERO) való részvételünkre. Utóbbi program keretében hazánk elsőként építhet egy összetett kozmikus sugárzási és dozimetriai mérőrendszert az emberiség első olyan küldetésére, mely vissza is tér a Mars bolygóról.


Az előadás diái az alábbi oldalon érhetők el: