Az ESEO küldetésről a tavalyi utolsó MANT Űrakadémia Klubon

Pár évvel ezelőtt a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Space Generation Advisory Council (SGAC) Űrakadémia Klub néven rendezvénysorozatot indított el, amelyre elsősorban a 18-35 év közötti korosztályt várják. A legutóbbi eseményre 2018. december 13-án került sor az ELTE északi tömbjében, ahol második előadóként Erdős Boglárka, csoportunk tudományos segédmunkatársa ESEO, az Európai Űrügynökség diákműhold programja címmel tartott előadást. 

 

 

Boglárka a kutatócsoport PhD hallgatója, aki 2018-ban kapcsolódott be az ESA oktatási irodájának diákműhold programjába. Az ESEO műholdat több mint egy évtizedes rögös, de kitartó fejlesztési munka után 2018 decemberében bocsátottak fel, erről honlapunkon is beszámoltunk. Ez idő alatt több mint 600 diák kapcsolódhatott be a munkába, hogy ezáltal kézzelfogható ismereteket szerezhessen arról a tudományos és mérnöki munkáról, ami egy nemzetközi űreszköz elkészítéséhez elengedhetetlen. 

 

A magyar hallgatók részvétele a programban jelentős. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) készült a műhold központi energiaelosztó egysége, ami alapvető fontosságú az 50 kg tömegű űreszköz működése szempontjából. Ezen kívül a műhold három fő tudományos kísérlete közül kettőt is magyar diákcsapatok készítettek. A Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontban (MTA EK) az ESEO-TRITEL csapat a jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson üzemelő TRITEL félvezető detektoros sugárzásmérő rendszer egy módosított változatát fejlesztette az ESEO műhold fedélzetére, a BME ESEO-LMP hallgatói csapata pedig a plazmakörnyezet vizsgálatára fejlesztett egy Langmuir-szondát.

 

Erdős Boglárka, az MTA EK tudományos segédmunkatársa az ESEO diákműhold programról tartott előadást 2018-as esztendő utolsó Űrakadémia Klub rendezvényén, ahol a történelmi érdekességeken túl saját, személyes tapasztalatait is megosztotta a résztvevőkkel (fotó: urvilag.hu). 

 

Az Űrvilág hírportál tudósítása szerint a rendezvényen elhangzott előadásokat izgalmas kérdés-válasz szekció követte, a közönség lelkes kérdezőinek részvételével, amelyet hagyományosnak mondható kötetlen beszélgetés zárt egy közeli vendéglátóipari helyen, ahol az előadók és a közönség tovább folytatta a diskurzust.